Pages

2015-02-22

Menekültek

Nevükben is benne van, menekülnek. A koszovóiak szerencsére nem háború ellen, "csupán" a szegénység és a kilátástalanság ellen.
Az ország 2008-as függetlenedés óta, mellyel a történelem atlaszokba is bekerültek Jugoszlávia felbomlásához, halljuk egyfolytában, az infrastruktúra javult, de nem csökkent a szegénység. Ott "fönn" nagy a korrupció, az embereknél pedig a munkanélküliség.
Jogilag határsértést követnek el. A helyi szélsőségesek szokás szerint uszítanak ellenünk, amire vevők is sokan, félnek tehát tőlük.
A törvény szövege az országban, országokban igyekszik rendet tenni. De itt emberi sorsokról van szó. Láthatjuk a képeken, kisgyermekekkel, idősekkel sokszor alig néhány bőrönddel érkeznek. Hogy mi a megoldás? Annak megtalálásához egyszerre kell racionálisan és emberségesen gondolkodni.
Talán pillanatnyilag a Föld keletkezésének dátumát könnyebb lenne megmondani, mint a megfelelő kezelését a helyzetnek, de egyre jobban úgy tűnik, hogy a potentát urak is menekülnek. Rogán Antal kemény szavak mögé a sajtótájékoztatón, a demokratikus ellenzék nyomtatott táblácskák mögé, Orbán szokás szerint lakájmédiumai mögé, a szerb és magyar hatóságok pedig egymás mögé.
Pedig most átgondoltan, és emberséggel kellene döntést hozni. Ehhez mindenekelőtt a személyi- és pártérdekeket félre kell rakni, és konzultációra van szükség, a szó valós értelmében, nem kiküldött levélben egyértelmű választ váró demagóg kérdésekre. Amit egyébként sem ártana, ha gyakorolna a kormányzat.

Az írás a Délmagyarország 2015. március 19-i számában is megjelent.

Négy betű margójára

Ne haragudjatok, hogy újra fölhozom, de talán volt olyan szórakoztató, hogy nem haragszotok. A Simicska-ügyről írok, eddig sajnos nem volt alkalmam leírni, most egy gondolatot szeretnék még megosztani Veletek.
Egyre inkább egy olyan fogadtatásnak vagyok tanúja, mely Simicska Lajost lassan már szinte pozitív figuraként tünteti fel, és miután legecizte Orbánt, már majdhogynem szimpatizál vele, csak mert ezt mondta, és mert hatalmi harc folyik kettejük közt.

Ha egy oligarcharendszer kiépül, és az így megépített lakájmédia segít megnyerni a választást, ami után csöpögnek vissza az állami milliárdok, az felháborító. Ha a kormány úgy dönt, le akarja bontani ezen rendszert, és leszámol az oligarcháival, akik korábban jóbarátai voltak, és ezért hatalmi, gazdasági "harc" indul meg, az érthető.

De a politikában nincs olyan, hogy az ellenségem ellensége a barátom. A politika nem így működik. Nézzük meg a pártokat, egyelőre a parlamentieket! Ott van példának okáért Gyurcsány Ferenc (DK), és Vona Gábor (Jobbik). Nos, kérem: mindketten utálják Orbánt, és rendszerét. És ősszefognak, kedvelik egymást. Dehogy, sőt...

És akkor még nézhetnénk a demokratikus ellenzék pártjainak egymáshoz való ellentmondásos ambivalens viszonyát is sokáig.

Ismét Je suis

Igazából ugyanarra a kérdésre keresem a megfelelő feleletet a Ságvári-gimnázium átnevezése kapcsán, mint a vasárnapi boltbezárásról: Ez kinek jó?
A szabállyal, amely most az odajárók és ott végzett diákok közt felháborodást váltott ki, két alapvető probléma van:
  • Az egyik, miszerint az iskolát Szegeden így ismerik, így van adminisztrálva, szeretik, megszokták az elnevezést, sőt, eköré építették föl a "ságvárizmus" eszméjüket, bármit is takarjon ez pontosan.
  • Másrészt ugyanaz, mint általában a kormány elképzeléseivel lenni szokott: senkinek e véleményét nem kérdezték meg. Kitalálták, átvitték, semmiféle minimális konzultáció sem zajlott.
És hogy miért írok erről? Egyrészt szolidaritásból természetesen. Ezen cikkemmel szeretnék kiállni a tiltakozók mellett. Másrészt azért mert ez annyira jellemző a Fidesz kormányzására, mindenkinek tanulságos. 
Azt mondják, ezen iskola névadója kommunista volt? Most mégis azt, aki miatt összefognak és tiltakoznak a sokszor politika semmilyen ága iránt nem is érdeklődő diákok, az internetadó után Ságvári Endrének hívják.
Hej, ha tudná... Én ezek után a Rajk László nevet tudom javasolni.