Képblog friss Képblog archív

2015-03-25

Városi keresztút, alkotóház a hétvégén

Pénteken két keresztút, majd szombaton már a húsvét előkészületei várhatóak Szegeden - lássuk, mikor és hol! Sajnos, a Hírkút.hu átmenetileg nem elérhető, így ezt a szokásostól eltérő módon itt, a Képblogon olvashatjátok.
  • Március 27. (péntek): 17:30-tól keresztút a Dómban - a keresztúti ájtatosságon közreműködnek: a Belvárosi Plébánia Néri Szent Fülöp Ministráns Közösségének  ministránsai; a 18 órakor kezdődő szentmisében pedig tanúságot tesznek: a Fokoláre lelkiség tagjai
  • Ugyanezen a napon 19 órától lesz az évente megtartott városi keresztút, melyet a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség 12. alkalommal szervez meg, szegedi keresztény ifjúsági közösségekkel együttműködésben. A menet a Dóm térről indul a város különböző pontjaira, ahol egy-egy szervezet ad elő elmélkedéseket, jeleníti meg az egyes stációkat. Az egyes állomások a következőek lesznek:
STÁCIÓ
ÉS IMASZÁNDÉK
HELYSZÍN
ELMÉLKEDÉST VEZETŐ KÖZÖSSÉG
 Indulás Dóm tér
1. Jézust halálra ítélik– A hitükért üldözöttek állomása Somogyi utca –Toldy utca sarok Egyházmegyei CsaládKözPont
2. Jézus vállára veszi a keresztet– A hitükért brutálisan kivégzett keresztények állomása Fekete ház Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet
3. Jézus először esik el a kereszttel– A terroristák áldozatainak állomása Roosevelt tér Lelkészségi Tanács(Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség)
4. Jézus Anyjával találkozik a keresztúton– Az életüket értéktelennek tekintő emberek állomása Móra Ferenc Múzeum Karolina Egyetemi Szakkollégium
5. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet– A börtönben élők állomása Vár Mozzanat közösség
6. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát– A munkát keresők és dolgozni akarók állomása Nemzeti Színház Szent Gellért Szeminárium növendékei
7. Jézus másodszor esik el a kereszttel– Az éhezők állomása Kass Szálló Isten Tenyerén Közösség
8. Jézus beszél a síró asszonyokhoz– Az igazságtalanul megvádoltak állomása Radnóti Gimnázium Szent Jeromos közösség
9. Jézus harmadszor esik el a kereszttel– A kirekesztett és megbélyegzett emberek állomása Evangélikus templom Evangélikus Ifjúsági Gyülekezet
10. Jézust megfosztják ruhájától– A zöldhatáron menekülők állomása Anna-kút Sík Sándor Kollégium
11. Jézust keresztre szegezik A betegségben szenvedők állomása Kálvin téri Református templom Dóm Hittanosainak Ifjúsági Szövetsége
12. Jézus meghal a kereszten– A most, ebben a pillanatban elhunytak állomása Víztorony Romzsa Tódor Görög Katolikus Kollégium
13. Jézust leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik– A gyermeküket elvesztett édesanyák állomása Glattfelder Gyula tér Szent Imre Szakkollégium diákjai
14. Jézust eltemetik– A magányos emberek állomása Szent György tér Búzaszemek Közösség (Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség)
 Érkezés Szent Miklós-templom (Felsőváros)

(Forrás: Szegedma.hu)
  • Március 28. 10-17 óra, Katolikus Ház: húsvéti kézműves alkotóház, Számtalan tojásfestési technika, apró ajándékok készítése, sütisütés, tojáskeresés, locsolóversek, és még sok-sok meglepetés! További részletek ide kattintva érhetőek el.

No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...